– Erőforrásfeltárás a brief coachingban
Fiatal koromban kisegítő iskolában kezdtem dolgozni. Értelmileg, és lelkileg sérült gyerekekkel dolgoztam. Rengeteg traumán, bántáson voltak túl, olyan mély sebeket szereztek, amiket csak szeretettel, és pozitív megerősítéssel lehetett gyógyítani. Évek során kitapasztaltam, hogy egyéni erőforrásaik felfedezésével és kiemelésével miként kapnak szárnyakat ezek a gyerekek, és hogy hat ez a többi készségükre is. Azt tapasztalom, nekünk felnőtteknek is hatalmas szükségünk van arra, hogy tisztában legyünk készségeinkkel, képességeinkkel, amik átlendíthetnek egy – egy nehézségen.
A brief coachingban köszönt vissza újra ez a szemlélet, amiben nem a hozott probléma kihangsúlyozása dominál, hanem a megoldás fókusz. Gyerekeknél alkalmazom leginkább ezt a módszert. Ha a problémára fókuszálunk, akkor a hiányunkra helyezzük a hangsúlyt, ami a múltba mutat, és vissza tart.
Ha a jövőbe szeretnénk tekinteni, akkor megoldásfókuszra kell váltani.
A brief coaching során a legelső ülésen megcélozzuk a klienssel azt a vágyott jövőt, amit elképzel magának. Ha velem tartasz, ebben a pár percben kirajzolódhat előtted is. Szerencsés, ha le is írod válaszaid.
- Képzeld el, hogy lehetőséged van egy időgépbe beülni.
- Azzal az elképzelt életeddel találkoznál, amire most vágysz.
- Írj le minden apró részletet hogy élsz 5 év múlva, kik vesznek körül, hogy telik egy napod.
- Gondold át, írd le, mi az ami jelenlegi életedben is megvan és jól működik, amin nem változtatná
- Milyen különbség van a jelenlegi, és a vágyott 5 évvel későbbi életedben?
- Mi az, amin változtatni szükséges, hogy elérd a vágyott életed?
- Milyen lépéseket kell megtenned, hogy beilleszd életedbe?
- Mi az első lépés, amit meg kell tenned?
- Képzeld el, hogy éjjel miközben alszol csoda történik, és a problémád megoldódik.
- Honnan tudnád meg, hogy megtörtént a csoda?
- Reggel ha felkelnél mi lenne más? Minél pontosabban írd le! Hogy telne a napod?
- Miben változna meg az életed?
- Ki venné észre, hogy valami megváltozott? Honnan tudná meg a környezeted, hogy csoda történt, ha nem szólnál róla?
- Van példaképed? Ki az? Milyen tulajdonságok jellemzik a példaképed?
- Mi van meg benned, ami a példaképének is megvan?
- Miben hasonlítotok? Miben különböztöek?
- Jelen élethelyzetedet/témádat, hogyan oldaná meg a példaképed? Vagy: Mit tanácsolna, mit tegyél?